Suzuki

A Suzuki Motor Corporation (スズキ株式会社Hepburn-átírássalSuzuki Kabushikigaisha?) egy japán multinacionális cég, mely fő jövedelmét az autók és motorkerékpárok gyártásával szerzi be.

A Suzuki a 12. legnagyobb személygépkocsi gyártó a világon. Több mint 45 000 embert alkalmaz, a világ 163 országában van jelen, 28 vegyesvállalattal közvetlenül vagy értékesítési hálózata révén.

Története

 

A cégalapító Szudzuki Micsio (鈴木 通夫 Suzuki Michio). Az első termékét 1909-ben, 22 évesen készítette egy pedál-hajtású szövőgépet, és árusítani kezdte.

 

30 évesen már egy szövőszéküzem vezetője volt. Ekkor hatvan alkalmazott dolgozott az üzemben. Eközben tett szert fémmegmunkálási tapasztalatokra is.

 

Szudzuki Micsio folyamatosan korszerűsítette a termelést, legújabb szövőszékeit már gépesítette, amihez friss tőkére volt szüksége, ezért 1920 márciusában, 500 000 jen alaptőkével, Suzuki Szövőszékgyártó Vállalat (Suzuki Jidosa Kogyo) néven bevezette cégét a tőzsdére. Ez a dátum tekinthető a mai nevén Suzuki Motor Corporation-ként ismert cég megalapításának.

 

1922-re a cég már a legnagyobb Japán szövőszékgyárak egyike lett. Azonban a piac telítődni kezdett, mivel Suzuki kiváló minőségű, az akkori igényeket teljes mértékben kielégítő szövőszékei nem romlottak el, így az új szövőszékek iránti igény fokozatosan csökkent.

 

A második világháború után a szövőszékgyártás ugyan újraindult, de a háború és az azt követő gazdasági helyzet rossz hatással volt a cég rehabilitására.

 

Szudzuki Micsio a szövőszékpiac telítődése miatt már a háború előtt is felmerült a gyártott termékpaletta járműipari kibővítése, sőt még 1938-ban egy Angliából hozatott Austin Seven típusú gépkocsi alapján egy prototípust is elkészített a gyár fejlesztőgárdája. Azonban az akkori projekt nem valósulhatott meg, mert időközben kitört a világháború.

 

2010 január 15.én a Volkswagen AG megvette a Suzuki részvényeinek 19.9 %-át, mellyel a Suzuki legnagyobb részvényesének számítanak.

 

Kronológiai áttekintés

 

Suzulight

 

Suzuki gyár Esztergomban. Több, mint 6000 alkalmazottja van a létesítménynek.

 

  • 1909 Szudzuki Micsio megalapítja a Suzuki szövőgép gyárat.
  • 1922 Legnagyobb szövőszékgyárak egyike

 

  • 1952 Elkészült az első itt gyártott jármű Power Free néven 36ccm-es kétütemű segédmotorral hajtott kerékpár, amit a 60 ccm-es, kétsebességes Diamond Free követett.

 

  • 1954 A cég neve Suzuki Motor Corporation-re változik.

 

  • 1955 A motorbicikliket követte az első itt gyártott autó, a Suzulight, egy elsőkerékhajtású kisautó.

 

  • 1962 A Suzuki az 50 ccm-es kategóriában megrendezésre kerülő motorkerékpár-bajnokságon első helyezést ér el.

 

 

 

 

  • 1974 Elindult a gépkocsiexport

 

  • 1976 A Suzuki Fronte új motorja már 450 ccm-es. Piacra kerül a négyütemű, 400, 500 és 750 ccm-es Suzuki GS motorkerékpár sorozat.

 

  • 1977 Elkészül az első LJ80-as, négykerék-meghajtású Suzuki, melyet már négyütemű, 800 ccm-es motor hajt.

 

 

  • 1982 A diadalmenet folytatódik. A Suzuki az 500-as kategóriában hetedszer is megnyeri az országúti motorkerékpár világbajnokságot. Megkezdi működését a pakisztáni Suzuki gyár. Aláírják az indiai Maruti és a spanyolországi Santana gyár létesítéséről szóló szerződéseket.

 

 

  • 1988 Elkészül a Vitara, a Suzuki terepjárója.

 

  • 1989 nyarán a General Motorsszal közösen teljesen felújították a Swiftet. A kerekek hátul is függetlenül rugóznak, a motorokat is tökéletesítették. 1990-ben bemutatták a Sedant is.

 

 

 

  • 1992-ben legyártották az első Magyar Suzukit. 1993 óta az „új autó eladások” listája szerint a Suzuki a legnépszerűbb típus Magyarországon.

 

 

 

  • 1995 A motorbicikli export meghaladja a húszmillió darabot. A Suzuki Motor Corporation legújabb fejlesztése a Baleno.

 

 

  • 1997 A személygépkocsik tengerentúli értékesítése eléri a tízmillió darabot.

 

  • 2001 Év végére világszerte 30 millió darab Suzuki gépkocsit értékesítettek, ebből több mint 15 millió darab export piacokon kelt el.

 

 

  • 2002 Új összeszerelő sort helyeznek üzembe a Kosai gyárban.

 

Motorkerékpárok

 

A Suzuki által a Power Free-re kifejlesztett rendszer annyira újszerű és leleményes volt, hogy arra az akkor felállt új kormány is felfigyelt, és anyagi támogatást nyújtott a Suzuki számára, hogy az folytassa a motorkerékpár-fejlesztésben megkezdett fejlesztéseit. A Power Free mindezek ellenére csak pár hónapot töltött a piacon, mielőtt teljesen áttervezték. Ugyanis nem sokkal a bemutatás után a japán kormány megváltoztatta a kismotorhasználat feltételeit, és ezt követően 4 ütemű motorok esetében 90 ccm felett, kétütemű motorok esetében pedig 60 ccm felett írta csak elő vezetői engedély szükségességét. A Suzuki ezért azonnal hozzálátott egy új, 60 ccm-es kétütemű motorkerékpár kifejlesztéséhez. Így került a piacra 1953-ban a Diamond Free, 58 ccm-es (43mm : 40mm furat-löket arányú) motorblokkal, amely 4000 fordulatnál 2 Le-t teljesített, és két sebességes erőátviteli rendszerrel.

 

A gyártása során számtalan variációban volt elérhető a Diamond Free, legfőképpen az üzemanyagtank formája, és a különböző láncvédők jelentették a variálhatóságot, de később különleges vázakkal is árulták, sőt rugós- és megerősített első villákkal, dobfékkel, de még ütközőkkel is megvásárolható volt. A Diamond Free-t a ma is használt kezelőszervekkel látták el: kézi kuplungkarral, hüvelykujjal vezérelhető gázzal, és a középvázba felhozott válókarral. És bár nyugaton nem vált ismertté, Japánban sok ezer Diamond Free-t adtak el.

 

Ezután - a világgazdasági eseményekkel összhangban - felgyorsultak az események a cég életében. 1954 több nagy változást is hozott, ekkor a cég már 6000 darab motorkerékpárt gyártott havonta. Ebben az évben a cég befejezte a segédmotor kerékpárok gyártását és átált a mopedgyártásra. Az új modellt Mini Free névre keresztelték – ami 1958-ig, a Suzumoped megjelenéséig volt kapható. Ugyancsak 1954-ben a cég nevét a mai nap is használt nevére, Suzuki Motor Corporation-re változtatták. Ugyancsak ’54-ben készítette el a Suzuki az első igazi motorkerékpárját, a Colleda Co-t. A motor négyütemű, egyhengeres, 90 ccm-es, könnyű súlyú motor volt, amely a gyártásának első évében megnyerte a Japán Nemzeti Kupát, ezzel előre biztosítva magának a gyors piaci sikert. 1955 márciusában a Suzuki bemutatta első „nagymotorját”, a Colleda COX-t. 125 ccm, egy henger, négy ütem és modern külső voltak a motorkerékpár jellemzői. Ezzel párhuzamosan egy kétütemű, Colleda ST névre hallgató motor is piacra került, amely a korábbi Colleda CO újraformált és átdolgozott változata volt. Finomítottak a motor felfüggesztésén és a világítási rendszerén is. 1959 májusáig folyt a Colledák gyártása, melynek során olyan, Európában unikumnak számító megoldásokat alkalmaztak, mint például az elektromos önindító. Ezzel párhuzamosan a cég belekezdett az autógyártásba is, első termékük a „Suzulight” névre keresztelt 2 ütemű, 360 ccm-es mini személyautó volt.

 

1956-ban a cég mérnökei teljesen új felfogásban láttak a motorépítésnek. A cél immáron teljesen új volt, egy, az akkori értelmezésben nagy teljesítményű versenygép kifejlesztése, amely képes a 130 km/h fölötti sebességre. A megoldást egy 18 lóerős 250 köbcentiméteres, (54mm : 54mm furat-löket arányú) kéthengeres, négysebességes váltóval szerelt kétütemű motor jelentette, amely igen előremutató fejlesztésnek számított akkoriban. A motor a Colleda erényeit foglalta magában, és TT névre hallgatott. Ez a motor számít a későbbi T 20, a T 250 és a GT 250 modellek elődjének. Modern, lengéscsillapítóval felszerelt hátsó lengőkarjával, és újszerű első villáival azt mutatta, hogy a Suzuki mérnökei már a korai években felismerték a jó futómű fontosságát. 1957-ben Szudzuki Micsio visszavonul a mindennapi üzlettől, helyét fia, Suzuki Shunzo vette át az elnöki székben. Édesapja, a cég alapítója a továbbiakban csak tanácsadóként vett részt az üzletben. A Suzuki minden évben fejlesztett modelljein. Piacra kerültek a Colleda COX II, Colleda ST II szériák. Ekkor a Suzukinak már voltak motorjai az 50, a 125 és a 250 kategóriákban is. Ekkor, 1958 májusában debütál a hídvázas Suzumoped SM, amely a Suzumoped-et váltja fel; és szintén ebben az évben, októberben mutatják be a Suzuki új emblémáját, az ’S’ betűt.

 

1960-ban a Suzuki gyári csapata benevezett a már akkoriban is híres MAN-szigeti TT-re, és bár a versenyt elsőre nem nyerték meg, az előkelő 15., 16., és 18. helyeket sikerült megszerezniük. Ezzel bebizonyították, hogy a Suzuki motorok gyorsak és megbízhatók. 1962-ben aztán a Suzuki megnyerte fennállásának első Világbajnokságát, 50-as kategóriában az angliai Isle of Man TT-n. Ugyanebben az évben kezdték építeni az 5 mérföld hosszú saját tesztpályát is a gyár közelében, amit Ryuyo nevet kapta, és a rákövetkező évben már készen állt a motorpróbákra. Ebben az időben került piacra a ’Selped’ nevű moped, ami hatalmas darabszámban fogyott, és így egyike lett a legnagyobb darabszámban eladott Suzuki motoroknak. 1965-ben a Suzuki bemutatja első csónakmotorját, a DT 55-öst, amely egy kétütemű, 5,5 Le motor, valamint szintén ebben az évben kerül piacra a középkategóriás kisautója a Fronte 800, amelet szintén kétütemű, 800 ccm-es motor hajt. A Suzuki ettől kezdve folyamatosan fejleszti kínálatát a négykerekűek terén is, valamint minden évben több motort is piacra dobott, még jobban felgyorsítva a japán motorgyártás dinamikus fejődését.

 

1976-ban új koncepciót indított útjára a Suzuki. Belefogott a négyütemű motorok fejlesztésébe, elindulva azon az úton, amelyen ma is jár. Az első modellek a GS 400 (a mai GS 500 és GS 500 F modellek őse) és a négyhengeres, dupla vezérműtengelyes GS 750 (a ma is kapható GSX 750 F elődje) voltak. A fejlődés folytatódott és 1977-ben sok kétüteműt kivezettek a piacról. Szintén 1978-ban került a cég vezérigazgatói székébe Szudzuki Osamu , a vállalat jelenlegi elnöke.

 

Magyarországon

Magyarországon a Suzuki 1991 óta van jelen, ekkor alapított autógyárat a Suzuki Co. A motorkerékpárok árusítása kiegészítő tevékenységként indult meg 1994-ben. Az első esztendőben a Magyar Suzuki Zrt. 28 darab motorkerékpárt adott el, de ez a szám azóta évről évre megsokszorozódik. 1995-ben 46 darab, majd 103, 256, 1998-ban 566, 1999-ben már 952, 2000-ben pedig 1003 darab motor, majd 2001-ben 1674, 2002-ben 2198, 2003-ban 2586 2004-ben pedig már több, mint 4000 Suzuki márkájú motor talált gazdára hazánkban. Ezek az eredmények biztosítják, hogy a Suzuki immáron hetedik éve folyamatosan a motorkerékpár eladásokban is piacvezető Magyarországon. A hálózat az eladásokhoz igazodva nagy léptékben fejlődött. A hálózat és az értékesítés öt Suzuki Márkakereskedéssel indult, melyek mindegyike, hűen a márka szelleméhez ma is prosperál, kibővülve a későbbiekben a hálózathoz csatlakozó kereskedőkkel, akikkel együtt immár országszerte 44 helyen forgalmazzák a Suzuki Motorkerékpárokat.

1991
- Megalakul a Magyar Suzuki Rt. A tulajdonosok a Suzuki Motor Corporation, az Itochu, IFC és az Autókonszern.
- Az esztergomi Suzuki-gyár 350 000 négyzetméteres területre épült 33 000 négyzetméteres csarnokaival a Suzuki-birodalom egyik gyöngyszeme.


1992
- Megindul az itthon gyártott Suzukik értékesítése. Az első példány ma a Közlekedési Múzeumban látható.
- Beindul a próbaüzem.
- Alapkőletétel Esztergomban. A beruházás értéke 32 milliárd japán yen, vagyis mintegy 14 milliárd forint.


1993
- Az "új autó eladások" listája szerint a Suzuki a legnépszerűbb típus Magyarországon.
- Átadják a 10 000. hazai autót.
- Hivatalos gyáravató Esztergomban. Itthon is beindul a négyajtós Sedanok gyártása.


1994
- Beindul a második műszak, és a Magyarországon gyártott alkatrészek japán exportja.
- Átadják a 25 000. Magyarországon gyártott Suzukit.
- Augusztusban több mint 2000 Suzukit vesznek Magyarországon.
- A hazai és más európai beszállítások aránya meghaladja a 60%-ot. A magyar Suzuki európai termékké válik.


1996
- A Magyar Suzuki Rt. megkapja az ISO 9002 tanúsítványt.
- Modellváltás a Suzukinál. Az új Swift szebb, kényelmesebb és biztonságosabb.
- Az új autók magyarországi piacán a Suzuki részesedése eléri a 20%-ot. Az esztergomi gyárban elkészül a 100 000. hazai gyártású Suzuki.


1997
- Öt éves a mi autónk.
- Továbbra is a Suzuki Swift vezeti a hazai népszerűségi listát
- A Swift a márkák versenyében is az első helyen végez.


1998
- A Suzuki Motor Corporation és a GM megállapodást köt egy közös kisautó gyártásáról.
- A magyarországi termelés meghaladja a 200 000 db-ot.
- A Magyar Suzuki Rt. megszerzi az ISO 14001-es minőségbiztosítási tanúsítványt.


1999
- Elkészül a 250 000. hazai gyártású Swift.
- A Swift újabb modellfrissítése.
- Átveszi autóját a 100 000. hazai Swift-tulajdonos.


2000
- Az első 30 márkakereskedő ISO 9002 minősítése.
- Megindul a Wagon R+ sorozatgyártása.


2001
- Év végéig 85 184 darab Suzukit értékesítenek, ebből 29 025 darabot Magyarországon adnak el.
- A legkeresettebb autó a Swift, a Wagon R+ pedig a negyedik legnépszerűbb kocsi.
- A Suzuki Liana bemutatója Magyarországon.


2002
- A gyártás 10. évfordulójának megünneplése akciókkal, nyereményekkel.
- A megújult, ötszemélyes Wagon R+ bemutatkozása.
- A Liana Sedan bemutatása.


2003
- Az Ignis formatervezi különdíjat kap a "A Világ Legszebb Autója 2003" olaszországi versenyén.
- Megállapodás a Suzuki és a Fiat között egy ötajtós, négykerékhajtású autó kifejlesztéséről.
- A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem díszpolgári címet adományoz Osamu Suzukinak.
- Megkezdődik az Alto értékesítése a márkakereskedőknél.
- Az Ignis ünnepélyes bemutatója.


2004
- A Suzuki Ignist vezető Per Gunnar Andersson nyeri a JWRC – versenyt.
- A Magyar Suzuki Rt. 2004-ben és 2005-ben elnyeri a Superbrand címet.
- Szponzorációs szerződést köt a Magyar Suzuki Rt. Pavuk Viktória műkorcsolyázónővel.


2005
- A Magyar Suzuki Rt. elnyeri az "Év legnagyobb volumenű bővítése" díjat.
- A Swiftből belföldön 18 385, külföldön 63 759 darab fogy el.
- A Swift Ausztráliában, Kínában, Indiában, Japánban megszerzi "Az év autója" címet.
- Április 26-án Osamu Suzuki megkapja az Esztergom város díszpolgára címet.
- Négy csillagot kap az ötből az új Suzuki Swift az EURO-NCAP minősítővizsgáján.
- Február 4-én bemutatásra kerül az új Swift.
- A Magyar Suzuki Rt. megkapja a Közép-Dunántúli Régió Legjobbjai társadalmi célú kitüntetést.


2006
- Február 27-én legördül a gyártósorról a Suzuki és a FIAT együttműködéséből létrejött SX4.
- A Suzuki Motor Corporation bejelenti, hogy 2007-ben indul a rali-világbajnokságon (WRC).
- Négy csillagot kapott az ötből az SX4 az EURO-NCAP minősítő vizsgáján.


2007
- A Suzuki immár 11 éve piacvezető Magyarországon az új autók eladásait tekintve.
- Az esztergomi gyár 50 milliárd forintnyi beruházással és 1500 új alkalmazott felvételével bővül.
- A Suzuki ismét JRC világbajnok, és sikeresen fejezi be a WRC tesztprogramját.
- Esztergomban megnyílik a Suzuki-óvoda.


2008
- A vállalat eléri a 300 ezer autó/év gyártási kapacitást. Szeptemberben a gyárban elkészül az 1 500 000-dik gépkocsi.
- Tavasszal a gyártósorról legördül az első Splash.
- A Magyar Suzuki Zrt. a magyar olimpiai csapat gyémánt fokozatú támogatója.
- A vállalat megalapítja a Puskás-Suzuki Kupát.


2009
- A 2009-ben másodjára megrendezett Puskás-Suzuki Kupa sportesemény legnagyobb szenzációját a Budapest Honvéd győzelme hozza a Real Madrid felett.
- A világsikernek örvendő Suzuki SX4 megjelenik ferdehátú és szedán változatban.
- A Suzuki megújítja az SX4-et.


2010
- A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában legördül a gyártósorról az új Swift első darabja.
- A Suzuki a magyar olimpiai csapat gyémántfokozatú támogatójaként a MOB-bal közösen Olimpiai Nagyfutamra hívja az aktív életmód híveit.

Copyright 2012. QualityJoomlaTemplates.